28.rész~Ne hagyj itt!

"Abban a pillanatban olyan közel akartam lenni hozzá,amennyire csak lehetséges.Azt akartam,hogy sose hagyjon el.Az életem részének akartam abban a percben,és másnap,és a rákövetkező napon.Szükségem volt rá,mint még senki másra!"

Elrohantam.Csak ezt tudtam tenni.Szaladtam ameddig a lábam bírta,de megálltam.Láttam.A szemem előtt történt.Minden csak egy másodperc töredéke volt,de mégis mintha lassított felvételben láttam volna...Elütötték.Teste mozdulatlan volt.Sírva rohantam oda hozzá.Segítségért kiáltoztam minden fele,míg Austin meg nem jelent.
-Molly mi történt?-kérdezte sokkos állapotban.
-E-el-ü...-nem tudtam befejezni a sírástól.
-Azonnal hívom a mentőket.-majd telefonját elővéve tárcsázni kezdte a 911,hosszú óráknak tűnt az ameddig a mentők meg nem érkeztek.10 perc...10 perc alatt hányszor próbáltam meg nem történté tenni az esetet.Bár ne küldtem volna el Őt..Az én hibám!Miattam fekszik itt!Miattam van élet-halál között!Miattam van minden!
-Kisasszony,kérem húzódjon félre!-kérte a mentős.
-Vele akarok lenni!-feleltem.
-Vele maradhat,de ne akadályozzon minket az ellátásban!
Csendben,sírást elfojtva próbáltam maradni.Austin karjai testem köré csavarodtak.Fejem mellkasába fúrtam,és zokogni kezdtem..megint.
-Austin,miden az én hibám!-bújtam mellkasába.
-Sshh...ne mondj ilyeneket Molly!-simította meg a hátam.
-Kisasszony,óhajt velünk jö...?-fejezte volna be a kérdését,ha nem vágok közbe.
-Igen!-majd beszálltam a mentő autóba.Justin keze után nyúltam.A gép amire rá volt kötve,gyenge,ám mégis egyenletes szívdobogást jelzett.Nem halt meg,csak eszméletlen... 

Várni..Mindig csak várunk valamire.Itt ülök egyedül a kórház folyosóján.Este 11 óra van.Semmi hírt nem kaptam.Semmit nem tudok.Várom,hogy valaki-akárcsak egy nővér-mondjon valamit.Nem tudom miben kell reménykednem,hinnem.Mozgásra kaptam fel a fejem.Épp Őt tolták ki a műtőből.Testéből csövek lógtak ki.
-Ön a fiatalember hozzátartozója?-kérdezte az előttem álló orvos.
-I-igen,a barátnője vagyok.-a válasz utolsó felét alig hallhatóan mondtam.
-Mr.Bieber -nek súlyos koponya és gerinc sérülése van.A műtét közben többször is újra kellett éleszteni.Nem tudjuk,hogy mire számíthatunk!Az intenzív osztályon lesz,ha akarja üvegen keresztül nézheti Őt!-majd magamra hagyott.Követtem a nagy "sereget".Justint óvatosan áthelyezték az ágyra.A nővér még állítgatott valamit a gépen,és ő is,ahogy a többiek,távozott.Akaratlanul is,de kicsorgott az első könnycsepp,majd követte azt a többi.Kezem az üvegre helyeztem,majd halkan suttogtam:Én is szeretlek Justin!Mindennél jobban!
Ha meghal,meghalok.Inkább úgy veszítsem el Őt,hogy él,mintsem úgy,hogy tudom,sosem fogom Őt újra látni,mert egy jobb helyen lesz.
A mi szerelmünk nem így ér véget.Még van esély!Tudom!Elhagytam,megbántam.Utánam jött,elutasítottam.Hibát hibára halmoztam.Döntenem kellett.Rosszul tettem.Mert mindenem ami van,és ami volt,az Justin!Több mint egy órát álltam ott,és néztem Őt.Vártam,hogy felébredjen.Mindhiába!Éreztem,ahogy a lábam alól kezd kicsúszni a talaj.Éreztem,ahogy testemből elszáll minden erő.Nem volt más,csak a sötétség,mi magába nyelt. 

Fehér szobában találtam magam.Fejem szörnyen fájt.Tapogatni kezdtem az említett testrészemet,de ahogy megmozdítottam a kezem úgy mozdult vele egy másik.Ismerős volt..de nem tudtam kié.
-Molly!-szólított valaki.
-Justin?-rekedt hangom kissé kaparta torkom.
-Austin vagyok!-szorított egyet kezemen.
-Mi történt?
-Egy ér elpattant az agyadban.A sokk miatt,ami veled történt.Így reagáltál rá.-sütötte le a szemét.
-És Ő?-próbálkoztam a felüléssel,miben megszédültem.
-Ugyanúgy.Eszméletlen még mindig.-segített visszafeküdni.
-Látnom kell!-kapaszkodtam meg karjába.
-Nem lehet!Túl gyenge vagy!-próbálkozott visszatartani.
-Ha te nem segítesz,majd megy egyedül is!
-Molly...-halkult el.
-Látnom kell Őt,értsd meg!-csorgott ki egy könnycsepp.Austin megértően bólintott.Szerzett egy tolókocsit,amibe segített beülni.Majd az intenzívre tolt.Megállt az ablak előtt.
-Be akarok menni!
-Nem lehet!
-De!-majd kinyitottam az ajtót,és begurultam.Austinra néztem,aki csak állt az üveg mögött.Megfogtam a kezét-már amennyire a csövek engedték-és beszélni kezdtem hozzá.
-Szia Justin...Elvileg hallod,amit mondok,legalábbis bízom benne.Sajnálom,hogy elhagytalak.Sajnálom,hogy amikor megtaláltál elrohantam.Sajnálom,hogy nem mondtam én is azt,hogy Szeretlek.Pedig így van.-vettem egy nagy levegőt.-Kérlek ébredj fel!Rajtad kívül nincs senkim!Te ne hagyj itt!Te ne!Nem élném túl!Hiába vagy rossz fiú,de az enyém vagy!Ha ezek után nem szeretsz majd,megértem...Elfogadom a döntésedet.De kérlek,ébredj fel!Inkább gyűlölj,mintsem itt hagyj!Ha már vissza nem kaphatlak,tudd,hogy nálad jobban sosem szerettem még jobban mást!Ébredj fel,kérlek!-majd a szájához hajoltam,és egy utolsó csókot leheltem rá-Szeretlek!-ahogy kimondtam,történt valami...

Sziasztok!Köszönjük a 3 komit az előző részhez!Reméljük ide is érkezik 1-2.Köszönjük a 25(!!!) feliratkozót is!Következő Petra része lesz.♥
#weloveourreaders♥